Felkészítés

Csapatépítés
A csapatépítő tréningre kétnapos mini tábor formájában kerül sor Szentendrén. A tábor célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék egymást és kicsiben megtapasztalják, milyen az együttélés. A résztvevők csapatépítő, önismereti és a konfliktusok megoldását segítő foglakozásokon vesznek részt, illetve játékok és közös tevékenységek segítik a résztvevők csapattá formálódását. A résztvevők négy hetet fognak együtt tölteni, sok helyzetben egymásra lesznek utalva és képesnek kell lenniük a csoporton belül felmerülő konfliktusok megoldására, ezért fontos a csoporton belüli kapcsolatok és a bizalom megerősítése. Mindez az itthoni felkészítők hatékonyságát is növeli.

Nyelvi felkészítő
A résztvevők 30 órás nyelvi felkészítőn vesznek részt, melynek során felékszülnek a mindennapi szituációkra, illetve bővitik, gyakorolják és megszilárdítják szakmai szókincsüket.

Kulturális felkészítő
Az ötórás kulturális felkészítő célja, hogy a résztvevők megismerkedjenek az osztrák kultúra néhány elemével, ami segíti őket abban, hogy el tudják helyezni a kint tartózkodásuk során tapasztaltakat.


2 megjegyzés:

  1. A délelőtti órákban ért véget az első felkészítés amit inkább egy nagyon kellemes csapatépítésnek neveznék.Nem is gondoltam volna, hogy milyen nehéz magyarázás alapján megrajzolni egy képet vagy éppen mennyi emberséget igény az a feladat, hogy 20 emberből válasszunk ki ésszerűen 8-at, aki tovább vihetné fajunkat egy esetleges globális katasztrófa bekövetkeztekor.A közös macskák utáni vadászat, egy nagyon különleges portya a városban, a kiadós virslis ebéd, a gyertyafényes pizzázás + koktélozás tett azért, hogy összekovácsoljon minket és bekerüljön ez a 2 nap életünk feledhetetlen emlékei közé.Köszönet érte a 3 tanárnőnek akik jó kis poénokkal fűszerezték ezt a kicsiny kirándulást és elláttak minket minden jóval.S persze minden grazi csoporttársamnak!
    Ez csupán a kezdet ;)

    VálaszTörlés
  2. Vajon mi lehet abból, ha összezárunk 8 fiatalt egy egész hónapra egy másik országba? Nos az elmúlt nap után bennem kialakult erre a válasz. Egy felejthetetlen és csodálatos élmény. :)
    Az elmúlt bő 24 órát csapatépítéssel töltöttük. Hisz bár egy iskolába járunk, mégis szinte teljesen ismeretlenek voltunk egymás számára. De így izgalmas. Mindenki érdeklődéssel, izgalmakkal várta azt a napot, hogy végre jobban megismerhetjük egymást. Eljött az idő...
    Kezdetnek apró, de vicces játékokkal kezdtük: ki, miért, honnan jött? Aztán persze jöttek a létfontosságú kérdések is. Kedvenc színe, virága, étele, itala. És mikor már legalább egymás neveit tudtuk, akkor jöhetett az igazi móka! Rajzoltatok már vízilófejű, elefántlábú sárkányt? Akkor érdemes kipróbálnotok! :D Dönthettetek már az emberi faj sorsáról? Áh.. igazából nem is olyan nagy kaland. :D Később Szentendrét bejárva sok más embert is megismerhettük, és magát a várost is. A napot végül a vacsora koronázta meg. Persze ezek után sem volt még elegünk egymásból. Az estét átbeszélgettük, amíg csak erőnkből kitelt.
    Majd egy jó kis alvás után, csalódottan ugyan, de elváltunk egymástól. Számomra ez egy igazán kellemes, tartalmas, mégis pihentető nap volt. Teljesen felszabadultan és örömmel vettem részt a játékokban és beszélgettem a többiekkel. Úgy érzem, hogy egy nagyon klassz csapat alakult ki. ;)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.