A mai az utolsó..
Ma töltöttük el az utolsó gyakorlati napunkat a kórházban. Visszatekintve, amilyen hamar eltelt ez a pár hét, olyan lassúnak és nehézkesnek is éreztük időnként. Eleinte nagyon sok volt a nyelvi korlát, de csak megtanultuk megérteni egymást. :)
Épp kezdtük már megszokni a helyzetet és a nyelvet is annyira, hogy ne okozzon oly sok nehézséget a boldogulás, de vége...
Néha azt vettük észre magunkon, hogy, ha csak elbámulunk és hozzánk szólnak, akkor is értjük, amit mondanak. Már nem kell úgy koncentrálni és lesni minden apró gesztikulációt. Már nem kell mindent háromszor háromféleképpen elmondaniuk, legtöbbször elsőre is megértjük őket.
Kaptunk értékelést az itt végzett munkánkról és a tudásunkról, és abban is megmondták, hogy nagyon sokat fejlődtünk nyelvileg és szakmailag is. Igaz van még mit tanulnunk (főleg a szakmai nyelvet), de nagyon pozitív véleménnyel vannak mindenkiről. És ez egy nagyon jól eső érzés, főleg, hogy cáfolja az eddigi félelmeinket is. ^_^
Délután a munka végeztével kis ajándékok kíséretében elbúcsúztunk mindenkitől, mind a diákoktól, mind az ápolóktól. Rengeteg megértést, türelmet és segítséget kaptunk itt, és nagyon örülünk, hogy részesei lehettünk ezeknek a kis csapatoknak.
Szerencsések, hogy részt vehettünk és ennyi kedves embert ismerhettünk meg, hogy megismerhettünk egy földrajzilag ilyen közeli, mégis nagyon más mentalitást. Elgondolkodtunk azon is, hogy végig csinálnánk-e mégegyszer, és azt hiszem az én válaszom a sok nehézség ellenére is "igen" lenne. :)
A mai napon még bevásároltunk pár ajándékot, aztán készülünk a holnapra.
Annyira furcsa érzés, hogy már vége is van. Kettős érzés van bennem: sajnálom, hogy vége van, azonban nagyon örülök, hogy viszontláthatom az otthoniakat! :3
Már csak 68 óra a hazaérkezésig!! :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.