2013. november 8., péntek

Az ápolás örömei

A mai nap számomra nagyon jól indult, ugyanis végre teljesen kipihenve és frissen keltem fel.
A gyors és jól megszokott kiadós reggeli után Vikivel indultunk el a még sötét belvárosban,
ami szerintem nagyon hangulatos volt. Elég sokat, kb. 10 percet kellett várnunk a villamosra.
A kórházba vezető utat beszélgetéssel és a tőlem megszokott vidám hangulatba tettük meg,
Barni nélkül, mivel ő a mai nap délutános műszakot vállalt. Beérve a kórházba elköszöntünk
egymástól a mielőbbi viszontlátás reményébe. Gyorsan átöltöztem a frissen mosott kórházi 
ruhámba, és a műszak kezdés előtt 5 perccel már a Stüztpunktban (nővérálláa is voltam, 
ahol már javában zajlott az osztályátadás. A mai napon a 431-434-es szobához osztottak,
amikre most Conny DGKS ügyelt.
Nálunk már elég korán 6:40 körül kezdödött a reggeli szétosztása, még a
többieknél általában később szokott lenni. A reggeli szétosztása után még volt időnk egy
jó nagy bögrényi erős feketét inni ami be kell valljam kellett is, mert mire végeztünk a reggeli 
szétosztásával, eléggé elfáradtunk. Itt kell megjegyeznem, hogy hogy az itteni ápolók rengeteg
kávét isznak, ha jól számoltam az egyik vagy 4 bögrével is megivott. 
A szokásos ápolói teendők (mosdatás, tisztázás, gyógyszerek szétosztása) után, a főnővér
behívott minket (az időközben megérkezett Barnit és engemet)  beszélgetni, a beszélgetés 
során rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk az osztály egészétől a munkánkra nézve,
különösképpen a nyelvtudásunkra. A délelőtt így hamar elment, szinte észre se vettük. 
Az ebéd szétosztását követően, mi is rendesen belakmároztunk a finomabbnál finomabb
étkekből, amik természetesen nagyon változatosak és egészségesek voltak.
Az ebéd után, péntek lévén, rengeteg beteget engedtek haza, így a dokumentáció, és a 
betegágy áthúzása maradt már csak hátra. Ez után jött a nap fénypontja, ugyanis az 
ápoló személyzetettel annyira belemegedtünk a beszélgetésbe, mitnha már vagy évek óta 
ismertük volna őket. Rengeteg magyar szót tanítottunk nekik, szót ejtettünk a magyar
egészségügy helyzetéről, illetve magánéleti dolgok is szóba kerültek. Ezután elköszöntem
mindenkitől, és szép hétvégét kívánva indultam a villamos megállóba, ahol már várt rám 
Viki, sajnos egy mocachino miatt lekéstük  a villamost, de így is bőven időben sikerült hazatérni.
A délután mindenkinek, pihenéssel és a szokásos bevásárló körúttal telt. A mai napon nagyon
jó idő volt, teljesen tiszta égbolt, 20 fok közeli hőmérséklet. Az estét közös vacsorával töltöttük, 
majd éjszakába nyuló filmnézéssel.


Minden jót: Andris :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.