2013. november 3., vasárnap

Kirándulás

Egy gyors reggeli, és készülődés után ismét a nyakunkba vettük a világot! :-) Most St. Radegund-ot látogattuk meg.
A villamoshoz sietve Diánk a nagy mesélés közben nekiment egy oszlopnak. :-D ( Ne haragudj Dia, ezt nem hagyhattam ki! :$ )





A fiúknak, főleg Andrisnak köszönhetően jò buszra szálltunk fel. Az utunk mint mindig jò hangulatban telt, és a táj is káprázatos volt. Ugyan egy kicsit ijesztő volt számomra, hogy az utak nagyon keskenyek, és a busz mellett egy autò már nem igazán fért el.



A kirándulásunk célja, hogy a faluban találhatò 1436 m-es hegyre libegővel jussunk fel. A táj maga gyönyörű volt, de nem tudtuk élvezni, mert az idő kicsit kersztbe tett nekünk, ugyanis itt esett az eső. :(




A hegyre érve a nagy ködtől továbbra sem láttunk sok mindent. Így egy kicsit nézelődtünk, felfedeztünk egy bobpályát, majd visszaindultunk.



A busz indulásáig volt egy óránk, ezért úgy döntöttünk, hogy egy kicsit sétálunk a faluban. Utunk során láthattunk egy Budapest nevű vendégházat, nagy meglepetésünkre kiderült, hogy St. Radegund testvértelepülése a mi Baranya megyénkben található Szászvár.
 

A buszra várva 'csodás' hangommal szórakoztattam a többieket. ;) Vikinek annyira elnyertem a tetszését, hogy fel is vette videóra, de ezt inkább megtartanánk magunknak! :)
A nap hátralevő részét egy kis főzéssel, sorozat nézéssel töltöttük.

Jó éjt Mindenkinek!
Puszi Grétus ;)


2 megjegyzés:

  1. ezt nem lehetett kihagyni,hogy neki mentem az oszlopnak :D haha még,jó hogy nem fejeltem le :P hehehe

    VálaszTörlés
  2. Nen bizony! Az annyira aranyos volt!!! :)))

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.